|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 13 találat | lapozás: 1-13 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Pascu, Stefan 1990. február 23.A Ceausescu-rendszer idején folyó történelemhamisításra emlékezett Firczák György, a Hunyad megyei Múzeum történésze. Radu Popa, Erdély középkori történetének kiváló kutatója mondta, hogy tizenöt évvel ezelőtt feltártak Déva város területén egy középkori temetőt, de erről mélyen hallgattak, egész mostanáig. A kőrösbányai ásatásokat pedig Radu Popa nem látogathatta meg, a Securitate utasítása értelmében. A Securitate megtiltotta Radu Popa könyvének /A címe magyarul: A román középkor kezdetei. Hátszeg vidéke/ népszerűsítését, mert tele volt magyar dokumentumokkal. Stefan Pascu kolozsvári egyetemi tanár kétnyelvű könyvéből /Ce este Transilvania? ? Wass ist Siegenbürgen?/ szándékosan kifelejtette a magyar civilizáció jelenlétét Erdélyben. /Firczák György, a Hunyad megyei Múzeum történésze: A történelem meghamisítása a Ceuasescu rendszer idején. = Hunyad Megyei Hírlap (Déva), febr. 23. ? 3. sz./1993. november 30.Nov. 30-án Kolozsváron ünnepélyesen leleplezték és megkoszorúzták Avram Iancu még be nem fejezett szobrát. Beszédet mondott Funar polgármester, Grigore Zanc megyei prefektus, Traian Chebeleu elnöki szóvivő Iliescu elnök üzenetét tolmácsolta, Ion Teodor Stan, Avram Iancu Társaság elnöke, az Liviu Maior tanügyminiszter a kormány nevében beszélt, továbbá Zeno Opris, a Vatra Romaneasca marosvásárhelyi elnöke és Stefan Pascu akadémikus, a hadsereg nevében pedig Pnatelimon Pralea vezérőrnagy. Jelen volt Bartolomeu Ananai ortodox püspök, a Moldova Köztársaság is képviseltette magát. /Csoamfáy Ferenc: Ünnep egy befejezetlen szobor körül. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 3., Magyari Tivardar: Ünnepi szoboravatás. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 8./ Funar polgármester nem mulasztotta el a történelem folyamán - szerinte - kizárólag elnyomó szerepet játszó magyarok ostorozását. /Leleplezték a befejezetlen Avram Iancu-szobrot. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./ Zeno Opris a faji uszítás kritériumait kimerítő magyarellenes beszédet mondott a szobor avatása alkalmából. Judea ezredes veteránjai Marosvásárhelyről autóbuszokkal jöttek Kolozsvárra, felfegyverkezve uszító jelszavakkal. De most nem volt hatásuk. /Krajnik-Nagy Károly: Morzsák a szoboravatásról. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 2./1994. december 1.Koszorúzásokkal, ünnepi rendezvényekkel emlékeztek meg dec. 1-én az 1918. dec. 1-jei "nagy egyesülésről". Idén mintha visszafogottabbak lettek volna az ünnepségek. Bukarestben Iliescu koszorúzásán alig száznéhány ember jelent meg. Kolozsváron az RMDSZ székházának falán emléktáblát helyeztek el a városi hatóságok. Ebben az épületben élt Ion Lupas történész, az 1918-as események egyik résztvevője. Az avatóünnepségen Stefan Pascu akadémikus és Gheorghe Funar polgármester mondott beszédet. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 3-4./1996. március 12.Székelyhídi Ágoston, az Erdélyi Szövetség elnöke nyilatkozatában felvázolta életútját. Nagyváradon nevelkedett, édesapját 1948-ban politikai magatartása miatt kiutasították Romániából, Hajdúböszörményben telepedtek le, majd Debrecenben járt egyetemre. 1955-től közölt irodalmi ismertetéseket, ő mutatta be először Sütő Andrást a debreceni Alföldben. Eddig mintegy száz hosszabb-rövidebb írása és egy riportkönyve jelent meg Erdélyről. Stefan Pascu akadémikussal, Ceausescu történészével 1985-ben éles vitát folytatott Erdély nemzeti jellegéről, a vitairatok egy része az Alföldben jelent meg. Köteles Pállal 1988 novemberében megalapították az Erdélyi Szövetséget, majd 1989 tavaszán Bajkó Mátyással elindították az Erdélyi Tükör folyóiratot, Debrecenben. Idén a nyolcadik évfolyamot kezdték. A folyóirat a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen működik, főszerkesztője Bajkó Mátyás, a neveléstudomány és az oktatástörténet tudósa. A szerkesztőbizottságban Beke György, a nagyváradi művelődéskutató Indig Ottó és mások dolgoznak. /Hajdú-Bihari Nap (Debrecen), márc. 12./1996. március 13.Funar polgármester meghívót juttatott el a Szabadság szerkesztőségébe is, mely szerint márc. 15-én a kolozsvári Polgármesteri Hivatal megemlékezik "az 1848-as forradalomról és az elnyomók által meggyilkolt több tízezer románról". Kolozsváron felavatják az Avram Iancu utca 20. szám alatti épületen elhelyezett Baritiu-Balcescu-emléktáblát, amelyet Bartolomeu Anania ortodox érsek és George Gutiu görög katolikus püspök szentel fel, majd tudományos előadássorozat kezdődik "Supplex Libellus Valachorum - 205" címen. Az egykori eseményeket felidézik: Stefan Pascu és Camil Muresan akadémikusok, Ioan Silviu Nistor egyetemi tanár és Gelu Neamtu kutató. Az "ünnepségen" jelen lesz "Mihaila Cofariu élő nemzeti hős" is, akit, mint ismeretes, az 1990-es marosvásárhelyi események során - sokszor megcáfolt vátrás állítás szerint - megvertek a magyarok. /Élő nemzeti hős Kolozsváron Funar és Cofariu együtt ünneplik március 15-ét. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./1996. március 13.A legtárgyilagosabb történelemkönyvet, P. P. Panaitescu művét érdekes módon Antonescu idején adták ki. A második világháború után a hírhedt Rollet tankönyv ismét megnyitotta az utat a történelemhamisítás felé - nyilatkozta Demény Lajos a vele készült interjúban. Rollet egyetlen sort sem írt a román holocaustról. A legrosszabb tankönyvet a XII. pártkongresszus után írták, ez már Iosif Constantin Dragan álláspontját képviselte, aki tagadta a román nép római eredetét, azt állította, hogy a rómaiak a latin nyelvet tanulták el, stb. Hasonlóan romantikus-nemzeti a bolgár, szerb, szlovák, török, orosz, ukrán történetírás is. A román történészek között nem mindenki romantikus, egyesek kiváló résztanulmányokat írnak. A néhai Vlad Georgescu Amerikában kiadta az utóbbi évtizedek legjobb román történelemkönyvét. - Demény Lajos Bukarestben, a Nicolae Iorga Történelmi Intézetben dolgozott, ahol 1971-ben megalakult a nemzeti kisebbségekkel foglalkozó részleg. Néhány évig ott dolgozott Csucsuja István, Vekov Károly, Tüdős Kinga /ő jelenleg is Demény kollégája/. A részleg a nyolcvanas évek elején megszűnt, de tovább végezték munkájukat, Andrei Otetea akadémikus irányítása alatt. Összeállították az első nemzetiségtörténeti kötetet, amely a Politikai Kiadónál jelent meg román és magyar nyelven. A 16. század utáni történelmet volt szabad kutatni, a többit megtiltotta Stefan Pascu, a kolozsvári rektor, aki a kötetet felülvizsgálta. Emellett összeállították a Székely Oklevéltárat, az első kettő megjelent a Kriterionnál, a harmadikat betiltották, az csak a fordulat után látott napvilágot. A közeljövőben adja ki a negyediket, amely a lustrákat tartalmazza. A lustrák egészen sajátos forrásai a 16-18. századi erdélyi történelemnek, ezek más népközösségek estében nem léteznek. Ezek székely katonai vagy általános adó és más jellegű összeírások. - Több olyan fejezete van történelmünknek, amelyekre allergiásak a román történészek. Ilyen a bejövetel, a letelepedés. Hivatalos vélemény szerint a magyarok nem telepedtek le, legfeljebb átlovagoltak Erdélyen, a román őslakosság által benépesített tájakon. Arról sem lehet beszélni, hogy Erdély az önálló fejedelemség megalakulásáig a magyar királyság része volt, az erdélyi vajdát a király nevezte ki, legtöbbször magyarországi főnemesek közül. Nem szeretik a Rákóczi-felkelést sem. Eltérő 1848 megítélése is. A szabadságharc utáni korszak egészében ellenszenves a román álláspont számára. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), márc. 13./1996. június 1.Ion Antonescu szimpóziumot rendez a háborús bűnös marsall kivégzésének 50. évfordulóján, jún. 1-jén Kolozsváron a városháza. A Ion Antonescu Ligával és Alapítvánnyal közösen szervezett megemlékezés résztvevői: Stefan Pascu és Camil Muresan akadémikusok, Petru Turlea parlamenti képviselő, Crisan Mircioiu, Raoul Sorban, Ion Aurel Pop és Gheorghe Buzatu egyetemi tanárok, valamint dr. Gelu Neamtu. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./1997. március 13.Kolozsvár volt az egyetlen város, ahol Gheorghe Funar és hívei magyarellenes megnyilvánulásokkal - a Fellegváron elhelyezett uszító szövegű emléktáblák avatásával - próbálták megzavarni a március 15-i ünnepet. A résztvevők többségben ortodox és görög katolikus teológusok, a Román Nemzeti Egységpárt tisztviselői voltak, megjelent Stefan Pascu és Raoul Sorban történész is.Bartolomeu Anania ortodox érsek és George Gutiu görög katolikus püspök beszédeikben Funar polgármester magyarellenes magatartásának védelmét vállalták fel Az egyik emléktábla az 1848/49-ben a magyarok által meggyilkolt román hazafiak sokaságára emlékezik. Funar az emléktáblát a polgármesteri hivatal nevében készítette. Funar márc. 15-ét a román nemzet mártírnapjának nevezte, új adatokkal rukkolt elő a magyarok állítólagos vérengzéseiről. Raoul Sorban a tudományosan cáfolt, roppant túlzottnak tartott 40 ezer áldozattal szemben a magyar szabadságharc 200 ezer román áldozatról beszélt. Funar nemzetgyalázónak tartotta, hogy a hatalom emberei a román nép hóhéraival ülnek közös asztalhoz. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 17./2005. június 4.Lupescu Radu, a Sapientia Egyetem magyarságkutató tanára Hunyadi János alakja a magyar és a román történetírásban címmel tartott előadást június 3-án Kolozsváron. Az újkor magyar és román történészei Hunyadit egyaránt a sajátjuknak tekintik. A román történetírás a XIX. században Gh. Baritiu révén a család nemzetiségéről cikkezve propagálta a kibontakozó függetlenségi mozgalmat. Sokáig nem egységes álláspontjukat tükrözi, hogy mikor Ioan, mikor Iancu keresztnévvel illették a hőst, csak az 1960-as években Stefan Pascu, David Prodan és társai révén vették át a Iancu de Hunedoara nevet. Magyar részről a Hunyadi-kutatásban fordulópontot jelentett Elekes Lajos munkássága, akinek konklúzióját a magyarkutatás átvette és használja. Ennek értelmében Hunyadi János ősei havasalföldi bojárok voltak, akik Zsigmond király udvarába költöztek, majd háborús vitézkedéssel megkapták a családi fészket, Vajdahunyad várát. A marxista történelemszemlélet Hunyadi személyében a balkáni népek összefogását, a Moldova–Havasalföld–Erdély összekapcsolódást magyarázta bele a középkori múltba. 1989 után megmutatkoztak a román középkorkutatás gyengéi, mégis akadnak olyanok, akik kutatásaikat a korabeli Erdély vallási-jogi alapjaira helyezik. Tény, hogy Hunyadi János nemzetiségileg mindkét közösségé, történelmileg pedig törökverő hős, aki ezáltal a magyar történelem egyik kiemelkedő alakjává vált. /Ö. I. B.: Kié Hunyadi János? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 4./2006. július 15.1927-ben Kolozsváron a Főtér északkeleti részén földalatti illemhely építéséhez láttak. A munkálatok során négy középkori sírra bukkantak. A feltáráson dolgozó egyik régész szerint az egyikben talált S végű bronz hajpánt alapján XII. század végi, XIII. század eleji szász sírokról van szó. Valójában ezek XI. századi, XII. század eleji magyar sírok voltak /a szászokat V. István a tatárjárás után telepítette Kolozsvárra/. Az illemhely egykori földmunkái során sok régészeti emlék került napvilágra. Herepei János ezek egy részét, így az S-végű hajkarikákat is összegyűjtötte. Hitelesítő ásatásra csak 1943-ban került sor. Kezdeményezője László Gyula, a neves régész, megvalósítója Méri István volt. Ekkor 14 sírt tártak fel. Stefan Pascu szerint románok, beolvadófélben lévő szlávok sírjai, köztük talán magyarok is voltak. Véleményének szépséghibája, hogy háromban korhatározó S-végű hajkarikát, XI–XII. századi, jellegzetesen magyar női hajviselet-kelléket találtak – ezt a nemrég elhunyt régész, Petre Iambor is megerősítette. 1948-ban az ettől néhány m-rel nyugatra, 1969-ben néhány m-rel délre feltárt sírokból azonos leletek kerültek elő. A terület – az 1995-ben a Ferenc-rendi klastrommal szembeni ásatás leletei alapján is – az Óvárban akkor már létező Kolozsvár-csíra temetőjének része volt. A feltárás alapján a város e részén az első emberi település az újabb kőkorból való. Utána hiányzik a bronz- és a vaskor nyoma. A római réteg és a magyar temető között nem került elő közbeeső emlékanyag, bizonyítva, hogy a rómaiak kivonulása és a magyarság megjelenése között itt nem volt jelentősebb élet. A két réteg közti néhány tüzelésnyom az egykori római település romjai közti ideiglenes, népvándorlás kori meghúzódásra utal. Az Árpád-kori temető szintjétől fölfelé a rétegek töretlenül kimutatták a település, Kolozsvár folytonosságát. /Asztalos Lajos: Kora középkori sírok a Főtéren. Kolozsvár – közelről. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 15./2006. július 26.Sorin Mitu legújabb könyvét – Transilvania mea (Polirom Kiadó. Iasi) (A mi Erdélyünk) – fél évvel megjelenése után is vihar előtti csend övezi. 1999 őszén Sorin Mitu XII. osztályos történelemkönyvének bűnéül a román nacionalisták azt rótták fel, hogy lábbal tiporja a nemzeti érzelmeket. A valóságban kizárólag levéltári források alapján szertefoszlatta a román nacionalizmus rögeszméit. Végképp felháborította őket, hogy Sorin Mitu a nemzeti kisebbségeket nem jövevényeknek, hanem a románsággal egyenrangú sorstársaknak mutatta be. A lejárató kampányban maga Adrian Nastase, akkor az ellenzéki szocdemek első alelnöke készített vádiratnak beillő szintézist: a Cotidianul 1999. október 18-i számában háborgott a tankönyv ellen: „A tanulók öntudatát beoltja a magyar revizionizmus eszméivel, amelynek célja Erdély autonómiája és a Román Állam megcsonkítása. A fiatal nemzedék nem ismeri a magyar revizionizmus historiográfiai agresszióját, ezért a tankönyv téves eszméi könnyen befolyásolhatják.” Különösen veszélyesnek tartotta a roesleri tézist, miszerint a római uralom alatt és a népvándorlások során a dák nép kihalt, így az Ázsiából érkező honfoglaló magyarok a IX. században üres területre érkeztek, a románok csak azután vándoroltak be a Balkán-félszigetről. Adrian Nastase egyébként 1999. október 11-én Bukarestben, az európai geopolitikai nemzetközi szemináriumon kijelentette: Erdélyben rövidesen súlyos etnikai konfliktusok következnek be. Sorin Mitu történész, kolozsvári egyetemi tanár 1965-ben született. Mitu egyik őse 1628-ban Bethlen Gábor fejedelemtől nemesi oklevelet kapott, elismerésül a hadjáratokban szerzett érdemeiért, mintegy bizonyságául, hogy az erdélyi román családok sorsa egybefonódott a magyarságéval. Sorin Mitu megemlíti, hogy ilyen példák nyomán tudott mentes maradni a nacionalizmustól, de ebben döntő szerepet játszott házassága is Melindával, aki most pályatársa is: Mitu Melinda számos tanulmányt közölt a román-magyar művelődési kölcsönhatásokról. Sorin Mitunak meglepően sok műve jelent meg, például olyan alapvető munkák is, mint az Istoria modernizarii Romaniei (1800-1918); Geneza identitatii nationale la romanii ardeleni; Introducere in istoria Europei moderne stb. Mostani könyvében a szerző köszönetet mondott barátjának, Mihai Razvan Ungureanunak, a Polirom Kiadó Historia sorozata szintén történész szerkesztőjének (jelenleg külügyminiszter), valamint Silviu Lupescu igazgatónak azért, hogy könyve megjelenését lehetővé tették „nem Erdélyben, hanem Moldvában!” – tette hozzá a szerző, talán arra célozva, hogy ilyen könyv Kolozsváron, az ottani román környezetben nem láthatott volna napvilágot. Sorin Mitu már bevezetőjében rögzítette célját, eloszlatni az Erdéllyel kapcsolatos, eddigi rögeszmés ködösítéseket. Utalt Ion Lancranjanra, Stefan Pascura, Ilie Ceausescura, akiknek művei már címükkel is sugallják tartalmukat (Erdély, az ősi román föld), hogy szembeállítsa velük az új történész-nemzedék (Lucian Boia és társai) tárgyilagos szemléletét. Sorin Mitu szertefoszlatja a legismertebb közhelyeket, előítéleteket; ízelítőül csak néhány példa. Erdély története mintha 1918. december 1-jével kezdődne, a román történészek többsége vagy démonizálja mindazt, ami előtte volt, vagy egyszerűen nem vesz tudomást róla. Így történik többek között a kolozsvári egyetemmel. Sorin Mitu ezért külön fejezetet szentelt az egyetem történetének Az itteni felsőoktatás kezdetei 1581-ig nyúlnak vissza, mikor Kincses Kolozsváron (a szerző ezt így, magyarul írja) Báthory István jezsuita intézetet létesített. 1872-ben indult be Kolozsváron a magyar tudományegyetem, amely 1897-től Ferenc József nevét viselte. A román történetírás erről a korszakról nem akar tudomást venni – írta Sorin Mitu -, mintha Kolozsváron a felsőoktatás 1919-ben, a román egyetem megalapításával kezdődött volna. El kell mondani, hogy Kolozsváron létezett a Ferenc József Tudományegyetem, amelynek román utódja csak 1919-ben indult be, és 1927-ben kapta a Regele Ferdinand I nevet. Történetéhez hozzátartozik 1959 is, amikor a kommunista rendszer egyetlen tollvonással egyesítette a Babes és Bolyai egyetemeket, hogy engedményt tegyen a román nacionalizmusnak. Tudomásul kell venni azt is, hogy Románia mint országnév, csak 1833-tól létezik, míg Erdélyt első ízben 1190-ben említik források, írta. Ennek ellenére, némelyek fesztelenül emlegetik Románia első vonatját, első futballcsapatát, első villanyvilágítású városát, noha mindez Ausztria-Magyarország területén létezett. A Monarchia hatása nélkül Erdély ma a török és orosz befolyás nyomán úgy festene, mint Moldávia Köztársaság, azzal a különbséggel, hogy itt a román sovén-nacionalizmus nem az oroszok, hanem a magyarok ellen irányul. A regáti szellem és különösen a kommunista rendszer romboló hatása következtében a mai Erdély tökéletesen hasonult Románia többi részéhez. Sorin Mitu ebből az alapállásból vizsgálta az autonómia, illetve Erdély föderalizációjának „szép illúzióját”. Az előfutárok bemutatása után eljut a teoretikusok mai nemzedékéhez: Alexandru Cristelecan és Sabin Gherman után Molnár Gusztávhoz. A föderalizáció kérdésében Sorin Mitu nem ért egyet Molnár Gusztávval. Szerinte már az elképzelés kiindulópontja téves, miszerint Erdély különbözne Románia többi tartományától, mert ez csak 1918 előtt volt így, ma már Bukarest balkáni szelleme, a felületesség uralja Erdélyt is. A történetírással kapcsolatban Sorin Mitu a Köpeczi Béla nevével fémjelzett, Erdély története című háromkötetes monográfiát (1986) tartja legjobbnak. Ez a monumentális vállalkozás mutatja be legteljesebben és legkiegyensúlyozottabban Erdély román, magyar és szász közösségeinek múltját. /Barabás István: A mi Erdélyünk. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 26./2008. március 15.Egy 30 éves hangfelvétel írott változatát közölte a lap. Az interjú Bözödi Györggyel /Bözöd, 1913. márc. 9. – Budapest. 1989. nov. 25./ készült, azzal az író történésszel, aki a napokban töltötte volna a 95. életévét. A felvétel 1978 tavaszán készült. Bözödi György az akkori interjúban elmondta, Marosvásárhelyen legtöbbször a Teleki Tékában vagy a könyvtárban dolgozott. Akkor, 1978-ban hagyta el a nyomdát a Román Tudományos Akadémia társadalomtudományi szakosztályának a kiadásában egy nagy jelentőségű történelmi dokumentumkötet: az 1848-49-es szabadságharc okmánygyűjteménye. Ez a vaskos könyv az első kötet a sorozatból, s csupán ’48. március elejétől április közepéig tartalmazza az akkor megjelent okleveleket. A jelek szerint vagy 15-20 kötetre fog rúgni ez a munka. Olyan dokumentumgyűjtemény lesz, amely Közép-Európában a 48-as események dokumentumaiból még nem jelent meg sehol. Betűhíven jelentették meg minden egyes, akkor keletkezett és fellelt dokumentumot. Már hat kötetre való anyagot állítottak össze, Victor Cherestesiu és Stefan Pascu közreműködésével. Latin, szerb, német és magyar nyelven olvasható a gyűjtemény. Leköti az olvasó figyelmét pl. a sok közéleti személyiség magánlevelezése. Bözödi György arra készül, hogy történeti tanulmányai gyűjteményét is leadja a Kriterion Kiadónak. Éppen 65 éves korára megjelenik az első verseskötete is. Bözödi két jelentősebb témával foglalkozott, az egyik a székelységnek a középkori története az 1562-es nagy felkelésig, a másik történeti témája 1848./Csifó János: „Öreg író nem vén író”. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 15./2017. október 4.CLUJ ÉS NAPOCA: EGY NÉVCSERE TÖRTÉNETEGyörke Zoltán volt prefektus – helyettes közölt egy dokumentumot, amely azóta bejárta a román sajtót. Az 1974 október 15-i közgyűlésen Nicolae Ceauşescu rövid párbeszédet folytatott hat párttársával – többek között Elena Ceauşescuval – Kolozsvár (Cluj) 1850 éves municípiumi fennállásának alkalmából a város nevének megváltoztatásáról. A párbeszéd több jelenségre is rávilágít: egyrészt a kor régészeti és történészi kutatásainak eredményeire, a diktatúra vezető politikusainak intellektuális hiányosságaira de legfőképp a „Cluj–Napoca” névváltozat hiteltelen és megalapozatlan voltára. A rövid párbeszédből kivehető, hogy az ötletet maga a pártvezér, Nicolae Ceauşescu kezdeményezte, ráadásul egyetlen nappal a Kolozsváron tartott ünnepség előtt. A beszélgetésből kiderül, hogy Leonte Răutu kivételével a társaság többi hat tagja semmit sem tud Kolozsvár ókori és középkori történetéről – mi több, Buda és Pest történetéről sem. A pártvezér szavaiból ugyanakkor kiderül, hogy az információt, miszerint a Napoca név dák eredetű és Hadrianus császár idején, 124-ben a település municípiumi rangot kap, történészek tanulmányaiból merítette. Ahogy azt is, hogy a római település falusias formában fönnmaradt a középkorig, amelynek „római lakosai” adták a latin Clusum nevet a településnek. Ezekre az információkra építve a város másnap Szörényvárhoz hasonlóan, dákórómai nevet kapva „Cluj–Napoca” lett. A helyzet azóta sem változott, bár ahogy a címermódosítást is egyre többen kezdeményezik és támogatják civil körökben, úgy most Györke Zoltán révén Kolozsvár régi nevének visszaállítása is aktuális lett. Érdemes azonban egy kis historiográfiai kutakodást végezni a témában. Milyen dokumentumok állhattak Ceauşescu rendelkezésére amelyben azt olvashatta – már ha jól értette a szöveget – hogy Clusum latin neve a rómaiaktól származik és Napoca bizonyosan dák fogalom? A történészeket rég foglalkoztatta Kolozsvár ókori története. Azt már a reneszánsz kor polihisztorai is tudták, vagy legalábbis gyanították, hogy a castrum Clus – Kulusuar – Kolozsvár – Claudiopolis – Klausenburg neveket viselő településnek vannak sokkal régebbi nyomai is. Már Szamosközy István is leírja 1598 –ban, hogy Kolozsvár valószínűleg a Ptolemaiosz által felsorolt 40 dáciai településnév közül Napukával azonosítható. Ezt három felirattal is alátámasztja, amely akkor Barát Péter házának bejáratában és a városfalba beépítve volt látható. Szamosközy tézisét sokáig elfeledték, ám Torma Károly és Theodor Mommsen, az erdélyi és egyetemes latin epigráfia jeles kutatói a XIX. század második felében már biztos érvekkel és bizonyítékokkal tudták alátámasztani, hogy a mai Kolozsvár alatt nyugvó római város a Municipium Aelium Hadrianum Napoca nevet viselte. Később, a város Colonia Aurelia Napocensis néven új, magasabb városi rangot kapott. A rómaiak már a 106-ban történt hódítást követően letelepedtek itt, ezt bizonyítja a néhány évvel később emelt ajtonyi mérföldkő, amely Potaissa (Torda) és Napoca közötti út elkészültéről tanúskodik, de ekkor még csak a „Napoca” nevet viselte a falusias település. A név etimológiájáról számtalan tanulmány született román, magyar és külföldi szakemberek tollából is. Az egyik legrészletesebb elemzést a román régészet úttörője, Vasile Pârvan írja, aki szerint a Napoca szó a görög napai – napae (ναπαι /ναπαε) szóból eredhet, amely egy népnevet takar. Ez a jelenség ráillik a Ptolemaiosz féle település – lista számos tagjára, a görög származású, de római környezetben nevelkedett szerző ugyanis nemcsak római településeket, de helyi, őslakos telepeket, vidékneveket, földrajzi elnevezéseket is összegyűjt – nemegyszer egymástól eltérő kronológiai forrásokból. Nem kizárt, hogy a Napuka (Ναποκα) névvel jelzett földrajzi egység nem is egy település, hanem egy völgy, egy vidék vagy egy erődítmény neve lehetett. A mai kutatás elfogadja Τomaschek tézisét, amely szerint a fogalom trák vagy talán dák eredetű és „erdős völgyet” jelölhet. A rómaiak szokása volt, hogy megőrizték számos helyen az őslakos település vagy vidék nevét. Így volt ez a kelták lakta Noricum, Raetia vagy akár Pannónia esetén is. Dacia szinte össze településneve trák, vagy dák eredetű, egyedül Romula visel latin nevet. Ez a romanizáció és a rómaiak hódításának sajátossága volt: a helyi kultúra megbecsülése és felhasználása. Bár az 1950-es és 60-as években számos régészeti ásatás folyt Kolozsváron és környékén, nem sikerült azonosítani az egykori dák települést, Napocát. Ion Mitrofan, aki számos cikket is irt az ókori város történetéről, ásatásokat folytatott Szamosfalván, ám a feltárt dák leletanyag nem tűnt elégségesnek egy település nyomainak. Hasonlóan kevés régészeti anyagot sikerült feltárni a szászfenesi Leányváron, ahol a középkori vár feltárása során dák kerámiára is bukkantak. A szórványos kerámialeletek – amelyek 5% -ban a kolozsvári ásatások során is előkerültek – nem szolgálnak elég bizonyítékkal arra vonatkozóan, hogy létezhetett a közelben egy dák település. Sarmizegetusa (Várhely) és a többi külföldi analógia azt mutatja, hogy míg a helyi lakosság erődítményeit és városait dombokra, magaslatokra helyezte, a rómaiak mindig a kereskedelemre és mozgásra alkalmasabb völgyeket kedvelték. Ezért is került a római város a mai Kolozsvár szívébe. Ma tehát, a kutatás jelenlegi állása szerint a Napuka (Napoca) név feltételezhetően dák vagy trák eredetű (bizonyosan nem latin) de nem tudjuk, hogy egy, a római város mellett, felett elterülő várat, várost vagy egy egész földrajzi egységet, régiót, völgyet jelölt –e. Néhány szakértő – így az 1960 –as években már aktívan publikáló Dumitru Protase továbbra is tartja magát ahhoz, hogy kellett egy dák településnek léteznie itt. A római település a Kr.u. III. század végéig állhatott, amikor folyamatosan elnéptelenedett, majd kihalt. A népvándorlás korának számos kultúrája – gótok, gepidák, avarok, szlávok – telepedtek le hosszabb – rövidebb ideig itt, de egyikük sem hagyott látható nyomot a településen, mi több, többségük nem is a római városban, hanem attól távolabb, a mai Polus Bevásárlóközpont területén telepedett le. A középkori vár és körülötte kialakult település első említése csak 1177 –ben bukkan föl mint castrum Clus. A Clus – Kulusuar név etimológiájáról is hosszú vita folyt, számos elmélet született úgy a román, mint a magyar történetírásban. Nemegyszer a téma ideológiai és politikai színezettel és céllal ecsetelte a név „latin” vagy „ősmagyar” eredetét. A mai álláspont szerint szláv személynévből származhat Kolozsvár neve. 1974 –ben tehát, amikor Ceauşescu embereinek össze kellett gyűjtenie az adatokat a névváltoztatáshoz, már temérdek szakirodalom sorakozott úgy a román, mint a magyar és nemzetközi oldalon is. Feltételezhetjük azonban, hogy a pártideológia csak bizonyos szerzőket – így Constantin Daicoviciu, Stefan Pascu vagy David Prodan műveit – preferálták. Ezekből természetesen a kontinuitás elméletét és a municipalitás 1850 éves folytonosságát ki lehetett hámozni és „bizonyítékokkal” alátámasztani, annak ellenére, hogy mindkét történész tudta: közel 9 évszázad hiányzik a város történetéből 270 és 1170 között, amikor aligha állhatott város a Szamos partján. Ennek ellenére, Ceauşescu átnevezte a várost. Ha pontos lett volna, a „Cluj – Colonia Aurelia Napocensis” nevet kellett volna adja, hisz Napoca, mint dák nevet viselő, római város soha nem is létezett ilyen névvel. 1974 –ben, az átnevezést követően számos cikk jelent meg, amely „bizonyítani” próbálta – vagy legalább a helyi lakossággal tudatni, mi is volt Napoca és hogyan illeszthető be Kolozsvár történetébe. Ekkor jelenik meg Bodor András cikke a Korunkban, Hadrian Daicoviciu és Ioan I. Russu tanulmánya is a város történetéről. Ma egyre többen az átnevezés mellett voksolnának, annak súlyos adminisztratív következményei ellenére. A civil szféra érezhetően le akarja „vakarni” a kommunizmus hagyatékát a város szép neve mellől. Félő, hogy ezzel a rejtélyes Napoca és a kevésbé ismert római város, Colonia Aurelia Napocensis is háttérbe szorul. Pedig számos város Romániában, de főleg külföldön – London, Köln, Szombathely, Carnuntum, Tarragona, Budapest, Gyulafehérvár – be tudta építeni a városimásba a római múltat. Kolozsvárnak is így kell tennie a közeljövőben. T. Szabó Csaba / Erdélyi Krónika; Erdély.ma lapozás: 1-13
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
